Egyből megragadta a
tekintetem. Tizennégy éves voltam. Ártatlan, totálisan tapasztalatlan, és hihetetlenül
mérges a szüleimre. Be akartam bizonyítani nekik, hogy én márpedig nem vagyok
többé kislány. De ahogy ott álltam, a klub fényei bántották a szememet, a zene
dübörgött a mellkasomban, körülöttem pedig hömpölygött a részeg tömeg, többé
nem voltam annyira magabiztos. Nem, egészen addig, amíg meg nem láttam Őt.
Sötét bőre és barna haja nem lettek volna feltűnőek, ha mélybarna szemei nem
lettek volna szinte földöntúliak. Nem is beszélve a szemeit körülvevő hosszú
pillákról. Elég volt egy pillantást rám vetnie és tudtam, megtaláltam akit
kerestem. Így egyből kihúztam magam, és észrevétlenül még lejjebb húztam az
eleve igen kivágott felsőmet. Láttam, ahogy megvillant a szeme, és ahogy
közelebb lépett hozzám, tudtam, hogy nincs visszaút.
-
Meghívhatlak egy italra?
Hangja hívogató volt,
meleg, és selymes. Akkor még nem tudtam, hogy életem legnagyobb hibáját követem
el azzal, hogy igent mondok.
-
Cat, gyere ide azonnal, te mocskos
kurva!
Ijedten emelem fel a
fejem és igyekszem belőni, hogy mennyi időt aludhattam. A nyakam sajog a
kényelmetlen pozíciótól, és igyekszem nem felnyögni, miközben felállok és
kinyújtóztatom elgémberedett tagjaimat.
-
Nem viccelek, ha nem nyitod ki az ajtót
öt másodpercen belül, akkor én töröm be!
-
Nyugi már, csak egy pillanat.
Még egy utolsó
pillantást vetek az öltözőmre, és a kemény fapadra, amin eddig gubbasztottam,
majd belenézve a tükörbe végigsimítok a hajamon, de a fejemtől lefelé nem vagyok
hajlandó magamra nézni. Az ajtóhoz lépve elfordítom a zárat, és igyekszem
határozottan nézni a velem szemben álló, undorító alakra.
-
Bocs Zayn, nem számítottam rá, hogy
elalszom öltözködés közben – közlöm színtelenül, de ahelyett, hogy válaszolna,
csak szenvtelenül végigmér tetőtől talpig.
-
Hozd a cipőd, és gyere. Már csak te nem
vagy a helyeden, és ma este különleges vendégeink lesznek.
Fintorogva kapom fel a
magassarkúmat a földről, és sietve követem őt a sötét folyosón.
-
Mégis mit értesz azon, hogy különleges
vendég? – kérdezem, miközben fél lábon ugrálva próbálom tartani vele a tempót,
és mikor végül elesek az egyik útban levő kábelben, Zayn idegesen fújtatva
fordul vissza hozzám.
-
Ha összetöröd magad, és szerzel egy friss
horzsolást a térdedre, esküszöm megbánod azt a napot, hogy megszülettél.
-
Azzal már egy kicsit elkéstél – morgom
az orrom alatt, miközben sietve felkapom mindkét cipőmet, majd nem törődve a
bokámba hasító fájdalommal, felpattanok, és ismét felveszem tempóját. Igyekszem
nem túl feltűnően undorodni kopott bőrdzsekijétől, és izzadságszaggal kevert
kölnijének szagától.
-
Viselkedj rendesen, és később jutalmat
kapsz – húzza fel a szemöldökét, amitől meghökkenek.
-
Jutalmat? Mégis, miféle jutalmat?
-
Megkapod a jövő hétvégét, hogy azt
csinálj a szánalmas kis életeddel, amit csak akarsz.
-
Komolyan beszélsz? – ragadom meg a
bőrdzsekije ujját, és nem tudja elkerülni a figyelmem, ahogy az egyik lány
tőlünk alig pár méterre holtsápadtra fehéredik a mozdulatom hatására. Idegesen
figyelem, ahogy elhalad mellettünk, mert tudom, Zayn addig nem fog beszélni,
amíg fültanúink is vannak.
-
Teljesen komolyan. De csak akkor, ha
megteszel mindent, amit kérek – emeli rám mélybarna tekintetét, amitől kiráz a
hideg, de még ez sem tudja elvenni a kedvemet, amit ez a hír okozott. Hat év
alatt még egyszer sem kaptam jutalmat, szóval úgy sejtem, igen fontosak
lehetnek azok a vendégek, akiket ma fogunk látni. Mikor felém nyújtja a karját,
először meghökkenek, majd mély levegőt véve belekarolok, és igyekszem a jövő
hétvégét a szemem előtt tartani. Platformcipőmnek köszönhetően egy magas vagyok
vele, de mivel így még jobb kilátás nyílik undorító, sokak szerint tökéletes
arcára, így ennek egyáltalán nem örülök. Mikor kikerülünk az öltözők közül,
megpillantom az egyik asztalnál Blondiet, és küldök felé egy barátságos
mosolyt. barátságosan visszaint, és többet nem is foglalkozik velem.
-
Bocs, hogy megvárakoztattalak titeket,
de az én kiscicám elszenderedett az öltözőben. Mit ne mondjak, túl jó dolga
van, de ez az arc megérdemli a tökéletes bánásmódot – hallom Zayn hangját magam
mellől, de a szokásos nyers hangnem helyett most behízelgő, nyálas oldalát
mutatja meg. Elfordulva tőle elfintorodok, de mikor érzem, hogy szorítása a
karomon egyre erősödik, előveszem a legcsábosabb mosolyom, és végignézek a
velünk szemben álló társaságon.
Beképzelt majmok, akik úgy gondolják,
hogy a pénz segítségével feljuthatnak a világ tetejére. Akik úgy vélik, mivel
gazdagok, bármikor átgázolhatnak bárkin. Mikor meglátom az előttem levő férfiak
kiéhezett, undorító tekintetét végigfutni a testemen, megértem, Zayn miét
ajánlott fel jutalmat ezért az estéért.
-
A helyzet az, hogy méltán ő a kedvencem
mind közül, de ennek az okát ti is meg fogjátok látni, hacsak nem értitek már
most. Addig nézelődtök, ameddig csak akartok, de perkálás nélkül csak nézni
lehet, még nektek is – nevetése hallatán kiráz a hideg, de csendben maradok és
továbbra is féloldalas mosolyra húzom a számat. Feltűnésmentesen végigpillantok
a hozzám legközelebb állón. Szőke, csapzott haj, kedves arc. Első pillanatra
nem is értem, mit keres itt. De mikor jobban megnézem, meglátom márkás ruháit,
és tekintetét, ahogy lenézően végigsiklik az arcomon. Zayn leveszi a kezét a
karomról, és a hátamra téve óvatosan tol rajtam egyet. Meglepődök a finom
mozdulattól, határozottan nem ehhez vagyok szokva. Ahogy elhaladok az apró
tömeg mellett, véletlen belenézek az egyikük szemébe. Nem látok belőle sokat,
csak szemének égető parázslását, ahogy tekintetét rajtam nyugtatja. Kellemetlen
érzésem támad a nézésétől, de igyekszem ezt elhessegetni magamtól, és ahogy
mindig, most is a színpad felé tartok, de mielőtt még csatlakoznék Mollyhoz, veszek
egy mély levegőt. Hat éve dolgozom sztriptíz bárban, de még a mai napig nem
tudom felfogni, hogy itt kötöttem ki. Hogy ilyen mélyre süllyedtem. Utálom ezt,
undorodok magamtól, és bár még csak most kezdődik a műszakom, alig várom, hogy
végre vége legyen, és egy hosszú, forró zuhannyal megpróbáljam lemosni magamról
a mocskot, ami az éjszaka alatt minden bizonnyal rám fog ragadni. Csak abban
tudok reménykedni, hogy Zaynt eléggé lefoglalják majd a barátai, hogy velem ne
törődjön. Végül nem várhatok tovább, ha nem akarom felidegesíteni a főnököt,
így minden erőmet összeszedve kilépek a színpadra, és csípőm erőteljes mozgatásával
teszem néhány lépést, majd kezemet a falatnyi sort zsinórjába csúsztatom, és
csábítóan elmosolyodok. Így maradok egészen addig, amíg meg nem szólal a hang,
ami a műszakom kezdetét jelzi. A többi lánynak nem lehet külön zenéje, mindig
Zayn, vagy az ő csicskásai közül valaki választ, de én különleges helyzetben vagyok.
Kiskedvencként a saját zene is a kiváltságaim között van. Ennek örülök, mert
így legalább választhatok olyat, aminek hála el tudok feledkezni a körülöttem
levőkről. Így hát táncolni kezdek, nyilván nem úgy, mintha senki nem lenne ott,
de úgy, hogy nem gondoltam bele, mit is teszek. Belefeledkezek a munkába, és a
zenébe, és őszintén fogalmam sincs, mennyi idő telik el, míg hangos kopogást
nem hallok magam mellett. Összezavarodva nézek körül, majd állapodik meg a
tekintetem Zaynen, akinek tekintete még a szokásosnál is őrültebbnek tűnik. Mutatóujját
behajlítva odahív magához, mire odamegyek a színpad széléhez, és gondosan
ügyelve arra, hogy bepucsítsak, lehajolok hozzá.
-
Felesleges az erőfeszítés, mára
végeztél, cicám – azt hiszem az arcom döbbentebb lehet, mint ahogy annak lennie
kellene, mert szinte egyből felröhögött. Alkoholszagú lehelete megcsapott,
ahogy hátrahajtotta a fejét, hogy kellőképp kiröhöghessen. Miután ez
megtörténik, odanyújtotta hozzám a kezét, és lesegített a színpadról – Az
utolsó dolgod ma estére, hogy elkísérd Harryt az egyik szobába. Még nem volt
itt, ezért nem ismeri a járást, én pedig mégsem hagyhatom itt a többieket –
hangját lehalkítva beszél hozzám, ezért, hogy halljam, kénytelen vagyok
közelebb hajolni hozzá. Kelletlenül bólintok, mert bár utálok kettesben maradni
az ügyfelekkel, ha ez kell ahhoz, hogy hamarabb elmehessek, akkor egyetlen
zokszó nélkül vállalom. Szíves örömest. Kikapom a kezéből a kulcsot, amit a
farzsebéből halászott elő, és határozott léptekkel elindulok a kis csapat felé,
mielőtt még bármi mást mondhatna.
-
Melyikőtök Harry? – állok meg mellettük
határozottan, ami egyértelműen tetszik nekik, és hallok egy-két gúnyos röhögést,
mielőtt az említett kiválna a csoportból. Minden erőmmel azon vagyok, hogy ne
nézzek rá undorodva, de miután rájövök, hogy ez nem fog összejönni, így csak
megfordulva intek, hogy kövessem, és közben a kulcsra pillantva ellenőrzöm a
számot, és morogva konstatálom, hogy a szoba az egész ház másik végében van. A
rövidebb utat választva elindulok az öltözők mellett, bár tudom, hogy ez tilos,
és a lányokat sem akartam zavarni, de semmi kedvem nincs egy félórás sétához.
-
És, hogy hívnak? – mély hangjára
összerezzenek, és miután megbizonyosodok róla, hogy hozzám beszél, válaszolok.
-
Cat vagyok – közlöm kurtán, és igyekszem
nem nézni többet felé. Felismerem a parázsló pillantásáról, és közben rájövök,
hogy nem volt jó ötlet a sötét, szűk folyosók felé vezetnem őt.
-
És, Cat… hogy telik a napod? – egy
pillanatra megtorpanok, majd felhúzott szemöldökkel nézek rá.
-
Te tényleg egy igazi seggfej vagy,
nemde? – csúszik ki a számon, mielőtt még átgondoltam volna, de jobban belegondolva
annyira nem is bánom, hogy kimondtam. Csak ne adja tovább Zaynnek. Az arcára
nézve egy pillanatig azt hiszem, pofon vág, ahogy a legtöbb kliens tenné, de
legnagyobb döbbenetemre felnevet.
-
Így is mondhatjuk – bólint
szórakozottan, én meg úgy döntök, nem foglalkozom vele többet. Mikor belépünk a
szobába, egy pillanatra megtorpanok a dohszagtól. Hiába, ezer éve nem használtuk
a háznak ezt a részét, sőt, ha jobban belegondolok, még csak egyszer láttam
valakit feljönni ide, még évekkel ezelőtt. Tanácstalanul nézek körbe, ablak,
vagy légelszívó után kutatva, mert tudtam, hogy ha a vendégünk szarul érzi
magát, az az én hibám lesz, és ugrott a szabad hétvégémnek. Így hát beljebb
lépve keresgélni kezdek, de hiába. A szoba ablaktalan, bár egy piros
csipkefüggöny díszíti a falat, mögötte nincs semmi. Bocsánatkérően pillantok a
férfi felé, de mikor észreveszem a közöttünk levő távolság drasztikus
csökkenését, elakad a lélegzetem. Csak egy pillanatig kell a szemébe néznem,
hogy elmúljon az iránta érzett undorom. Zöldeskék szemei szinte világítanak a
félhomályban, és akárhogy próbálom is, nem tudok ellépni tőle. Földbe
gyökerezik a lábam forró leheletétől és fürkésző szemeitől. Mielőtt még bármit
tehetnék, vagy akárcsak újraindíthatnám az agyamat, megszünteti azt a kis
közöttünk levő távolságot is, és ajkait az enyémre nyomja. Nem gondolkoztam,
csak kezemet az arcára helyezve még közelebb húzom magamhoz. Nem akarok
gondolkozni, csak a térdeim remegésére, és a szívem zakatolására akarok
koncentrálni. Csak akkor térek magamhoz, mikor apró borostája szúrni kezdi a tenyeremet,
és ebben a pillanatban ellököm magamtól, és továbbra sem gondolkozva pofon
vágom. Arca inkább döbbent, mint dühös, amit jó jelnek tartok, és hátrébb lépek,
amíg még van rá lehetőségem.
-
Én csak felkísértelek ide, ez már nem az
én dolgom – emelem fel a kezemet védekezésképpen, és minden erőmre szükség van,
hogy ne rohanjak el azonnal kiöblíteni a számat. Ki akarom mosni az ízét, azt a
mentollal keveredett cigifüstöt, ami most a számban rekedve nem hagy
racionálisan gondolkozni. Mikor szája széles mosolyra húzódik, már nem tudom
tovább elrejteni a döbbentemet.
-
Azt hittem, a kurvák nem csókolóznak.
Kikerekedett
szemekkel, leforrázva állok előtte. Hogy mégis mivan? Mielőtt még bármit tehetnék
ellene, a szemeimet könnyek lepik el, így gyorsan hátat fordítottok neki,
mielőtt még megláthatná.
-
Na most mivan? Nem vagy valami
szórakoztató, pedig Zayn azt ígérte, hogy te vagy a legjobb minden lány közül.
Megfeledkezve
a könnyeimről döbbenten fordulok vissza felé, és a testemet ellepő hirtelen adrenalin
löket olyanra késztet, amit nem hittem, hogy valaha megmernék tenni. Felsikítok,
és nem törődve széles vállával és dudorodó izmaival, minden erőmmel beleütök a
mellkasába, amitől elveszti az egyensúlyát, és hátraesi a poros padlóra. Hallom
magam mögött a szitkozódását, ahogy a lehető leggyorsabban kisietek a szobából,
és a folyosón lekapva magamról a cipőimet futni kezdek. Léptei hangosan
dobognak mögöttem, de nem érdekel. Mégis hogy merészeli, hogy képzeli, hogy..??
Mikor ráébredek, hogy mindez nem az ő hibája, sokkal inkább Zayné, irányt
változtatok, és berontva az öltözőmbe felkapom a táskámat, benne a
váltóruhámmal, és kiviharzok onnan, nem törődve a szokásos rendmániámmal. Amint
kiérek a színfalak mögül, és a tekintetem megtalálja Zaynt, testemet ismét adrenalin
járja át, és nem gondolkozva kétszer a tetteimen, odarohanok hozzá. Érzékelem
magam körül a döbbent pillantásokat, de mielőtt még átgondolhatnám, mit teszek,
Zayn mögé lépek, és hozzávágom a táskámat, majd mikor ő döbbenten felém fordul,
ütlegelni kezdem a mellkasát. Bár mindeközben tisztában vagyok vele, hogy semmi
esélyem ellene, de nem hagyhattam, hogy ezt csakúgy megússza.
-
Te szemét disznó! Mocskos állat! Mégis
hogy képzelted, he? Megegyeztünk, megbeszéltünk, még szerződést is írtam alá,
hogy ne tudj kihasználni akkor sem, ha nagyon szeretnél, erre ez! Undorodom
tőled, Zayn, és remélem tudod, hogy végeztünk! – hangom magasabb, mint ahogy
azt szeretném, és inkább hangzik ijedt nyüszítésnek, mint határozott
fenyegetésnek. Nem pazarolom tovább az időm, hátat fordítva neki elindulok a
kijárat felé.
-
Ne feledkezz meg a megállapodásunkról,
kiscica – mikor ujjai a karom köré fonódnak, elrántom a kezem, de már tudom,
hogy vesztettem. Esélyem sincs kijutni innen anélkül, hogy valaki el ne kapjon.
-
Bazd meg Zayn, te is nagyon jól tudod,
hogy ezzel túl messzire mentél! Te szegted meg a megállapodásunkat, tehát most
már le lehet szállni rólam – ordítom az arcába most már erőteljesebben, és
mikor ismét meg akarja ragadni a karom, teljes erőből pofán vágom. Arca
döbbent, de még így sem vesztette el annyira a lélekjelenlétét, hogy hagyjon
elmenni.
-
Cat, ne mondjam még egyszer, térj
észhez! Tudod jól, hogy mit csinálsz, és ha most kilépsz azon az ajtón, annak
következményei lesznek – hangja fenyegető, de halk, és mikor ajkait mosolyra
húzva konstatálja, hogy nyert ügye van, undorodva húzódok el tőle – És most,
kiscicám, fejezd be a karmolászást, és inkább bújj ide hozzám. – ránt a
karjaiba, én pedig tehetetlenül ficánkolok – Nem gondoltad komolyan, hogy kimész
az utcára ilyen szerelésben? Még a végén valami bajod esett volna. És akkor én
mégis mit csinálnék nélküled, mi? – dörzsöli borostás arcát a hajamhoz, én
pedig sóhajtva hagyom, hogy kezét lejjebb csúsztatva a hátamról erősen
belemarkoljon a fenekembe. Mikor elhúzódva tőle küldök felé egy sötét
pillantást, majd elindulok vissza az öltözők felé, ismét megragadja a karomat –
És nehogy azt hidd, hogy ez a viselkedésed büntetés nélkül marad – suttogja a fülembe,
amitől kiráz a hideg. Tudom, hogy mire gondol, de ebbe nem akartam
belegondolni. Nem most.
-
És most menj. Öltözz át, és mára végeztél.
Nincs szükségem a jeleneteidre – lök egyet a vállamon, mire szótlanul bólintok,
és ahelyett, hogy visszamennék az öltözőbe, a mosdó felé veszem az irányt. Oldalról
sokféle pillantásokat kapok, a vendégek többsége undorodva néz rám, míg a
lányok együtt érzően, és sajnálkozva. Sóhajtva csukom be magam mögött a wc
ajtaját, és öltözök át utcai ruhába. Miután a legfelső gombját is begombolom a
vajszínű ingemnek, kilépek a wc-ből, és a mosdókagylóhoz lépve lemosom az
arcomról a több réteg sminket. Hajamat szoros kontyba fogom, és igyekszem nem
gondolni arra, hogy az éjszaka hátralevő részét az utcán kell töltenem.
Belenézve a tükörbe nagyot sóhajtok, majd felkapom a táskám a földről, és
lehajtott fejjel kisietek a bárból. Az utcára lépve megcsap a hideg levegő, és
a karjaimat a mellem alatt összefonva indulok el egy közeli park felé, hogy ott
kivárjam a reggelt.
